2014. november 9., vasárnap

Kockasajtos csirkemell és Gesztenyés krémes

Ma sem bonyolítottam agyon az ebédet. Könnyű és gyors ez a fogás. több receptem is van a kockasajt felhasználására. Igazán érdemes kipróbálni.

Két nagy filézett csirkemellből csináltam 8 szeletet, amit kiklopfoltam. Beszórtam sült csirke fűszerrel és egymásra rakva hagytam állni egy kicsit. Forró olajban mindkét oldalukat pirosra sütöttem. Közben megpucoltam 5 gerezd fokhagymát, amit apróra vágtam és rászórtam a csirkehúsra. Felöntöttem rögtön 2 dl fehérborral és egy kicsit visszaforraltam belőle az alkoholt. Felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje a húst, szórtam bele egy kevés ételízesítőt. Érdemes megkóstolni, de óvatosan a sóval! Beledobáltam egy doboz Mackó sajtot, lefedtem. Mire a sajt elolvadt, a hús is finom, puha lett. Ekkor kiszedtem a húsokat, kevés lisztet elkevertem a szósz levéből és kicsit besűrítettem vele.  Rizst főztem mellé.

Mivel édesapámat minden vasárnap meglátogatom és rendszerint viszek neki valami süteményt, ma Gesztenyés krémesre esett a választásom, mert ez tényleg brutálisan krémes. Sütni sem kell.

Hozzávalók: 25 dkg darált keksz, 50 dkg gesztenyemassza, 5 dkg vaj, rum, vagy rum aroma
Ezeket alaposan összedolgoztam és egy sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodtam.
Krém: 1 cs vaníliás pudingport elkevertem 1 ek cukorral, simára kevertem kevés tejjel és 4 dl tejben megfőztem. Tetejére folpack-ot terítettem, hogy ne bőrösödjön meg és hagytam kihűlni. 20 dkg vajat habosra kevertem 10 dkg cukorral, a végén a kihűlt pudinggal. (elektromos habverővel kevertem, mert így biztosan nem lesz csomós és habos is lesz). Ezt a krémet rásimítottam a gesztenyés alapra. 1/2 l tejszínt keményre vertem. Én bizony cukrászhabot használtam, aki nem szereti, sima tejszínnel csinálja, amit habfuxálóval ver fel. Ezt tettem a tetejére és csokilapokkal szórtam meg. Ha nincs csokilap, akkor kakaóval is meg lehet szórni.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a menüd! Legközelebb én is mehetek hozzád vasárnapi ebédre? :)

    VálaszTörlés
  2. Jó ebédhez szól nóta! Néha napján vacsorához is! https://soundcloud.com/christianweiner/christian-weiner-chello-in-night

    VálaszTörlés