2014. november 8., szombat

Burgonya krémleves baconnal

Ügyeletes voltam. Ráadásul túlságosan is mozgalmas ügyeletem volt, összesen nem aludtam többet, mint másfél óra egész éjszaka. Reggel persze nyúzott vagyok és még a legkedvesebb helyemhez, a konyhához sincs sok kedvem. Egy forró zuhany, ahogy hazaérek és a tejeskávé, majd az édes semmittevés. Sajnos bármilyen fáradt is vagyok, nappal nem tudok aludni... Maradt még előző napról tarhonyás hús, így eldöntöttem, éhen nem halunk. A zuram azonban nagyon leveses és nem maradhat ki a heti leves-adag. Volt itthon krumplim, a krémleveseket pedig mindenki szereti, sok munka nincs vele. A fiam nagyjából félóránként jár rá a maradékra, úgyhogy azt hiszem, főzhetek új adagot! :)
Egészen el nem ítélhető módon, kockából főztem 1 liter levest... Egy másik lábosban vajon(!) megdinszteltem két kisebb fej apróra vágott hagymát, majd leszórtam 1 ek liszttel. Felöntöttem a levessel, belekockáztam kb. 8 db kisebb hámozott krumplit, hozzáadtam 2 babérlevelet, kicsit sóztam, borsoztam, megszórtam apróra vágott petrezselyemmel. Fedő alatt egészen puhára főztem. Botmixerrel pépesítettem (a babérlevelet kivettem persze). Szeletelt bacont minden zsiradék nélkül egy serpenyőben ropogóra sütöttem, mikor kihűlt, apróra törtem. Ezt szórtam a kitálalt levesre és meglocsoltam kevés olívaolajjal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése